Augusztus végén a Budapesti Színészképző stábja hivatalosan is elindította a 26/27-es tanévet. Bodó Viktor megköszönte az osztály nyári fesztiválokon való helytállását, mind a Művészetek Völgyében, mind pedig az Ördögkatlan Fesztiválon nagy sikerrel mutatkozott be záróvizsgájával az iskola. Szeptemberben pedig a Kristály Színtér által szervezett III. Szemle OFF – színiiskolák találkozóján szerepelt az osztály.
A hallgatók ebben az évadban szakmai gyakorlatukat töltik. A csapat nagy része együtt játszik a Polgár Csaba által rendezett A nő, aki magát kereste című bemutatóban az Örkény Színházban. Két hallgatónk a Vígszínházban, egy a Miskolci Nemzeti Színházban tölti gyakorlati évét, de az osztály tagjai láthatóak lesznek különböző szerepekben a Budaörsi Latinovits Színház és a StúdióK előadásaiban is.
2026. decemberében Pintér Béla ír és rendez darabot a hallgatókkal, amely a Jurányi színháztermében kerül bemutatásra és marad is műsoron az évad végéig. Emellett a Jurányi műsorára kerülnek korábban játszott vizsgaelőadások az Alosztály (r.: Kocsis Gergő és Kovács D. Dániel) valamint a Traschool System (r.: Bodó Viktor) is.
Fotó: Dányi Viktória


